PÁLYÁZATOK

SZÉPÍTSÜK EGYÜTT A MAGYAR KÖZNEVELÉSÉRT
A program keretében 100 iskola kaphatott anyagi támogatást iskolai közösségi terek szépítésére, fásítására. Iskolánk is nyert 100.000 ft-ot a pályázat keretében! Az alakulótér szélén nemégiben kivágásra került az elöregedett sövénynövény. Ennek helyére árnyékot adó díszfák ültetését vállaltuk. Három gömbkőrist és egy gömbszivarfát tudtunk vásárolni az összegből. 
KÜLÖNDÍJ
A 6. osztályosok Studer Lili osztályfőnökkel részt vettek az OTP Class pályázaton, ahol egy 2 perces videóban mutatták be az osztályközösségüket és azt, hogy mire fordítanák az általuk megpályázott nyereményösszeget. A közös ötletelés során úgy döntöttek, hogy egy filagóriát ajándékoznának az iskolának, hogy legyen egy kényelmes, árnyékos hely, ahol a szünetekben leülhetnek, beszélgethetnek és közösen tölthetik el az időt a suliudvaron. Nagy örömünkre az „Időutazók” nevű csapat az iskolai környezet fejlesztése kategóriában benyújtott pályázatával elnyerte az OTP Fáy Alapítvány különdíját! A filagóriát ugyan nem, de…✌️
A csapat a nyeremény keretében egy pizzaebéddel egybekötött félnapos gyakorlatorientált pénzügyi élménytréningen vehet részt a Budapesti Állatkertben. Ráadásul az utazás költségeihez 50.000 ft összegű támogatást is kapnak OTP Class számlán! A videó elkészítésében minden tanuló lelkesen és kreatívan dolgozott, így valóban megérdemelték ezt a különleges elismerést.